Rólam

Kirschner petra vagyok, pszichológus.

MA Pszichológus, Integratív Terapeuta jelölt, Család- és párterapeuta-jelölt

Kirschner Petra vagyok, pszichológus.

A munkám középpontjában a belső biztonság felépítése és a sérült belső gyermek gyógyítása áll. Abban kísérem a hozzám fordulókat, hogy jobban megértsék visszatérő mintáikat, és nagyobb szeretettel, elfogadással tudjanak kapcsolódni azokhoz a korai hiányokhoz és fájdalmakhoz, amelyek ma is hatással lehetnek az életükre. A kapcsolatokban újra és újra megjelenhet ugyanaz a fájdalom: megfelelés, elutasítástól való félelem, határhúzási nehézség, önbizalomhiány vagy az érzés, hogy nehéz igazán biztonságban lenni.

A közös munka során nem hibaként tekintünk ezekre a működésekre. Megpróbáljuk megérteni, honnan erednek, miért volt rájuk szükség, és hogyan lehet ma már szabadabban, önazonosabban élni. Ebben fontos szerepet kaphat a belső gyermekkel való munka is: azokkal a régi érzésekkel, szükségletekkel és hiányokkal, amelyek felnőttként is tovább élhetnek bennünk.

Integratív szemléletben dolgozom: a módszert mindig az emberhez igazítom, nem fordítva. A beszélgetés mellett belső képekkel, relaxációval és testi érzésekkel dolgozó módszerek is segíthetnek abban, hogy ne csak fejben értsük meg a nehézségeket, hanem mélyebben is közelebb kerüljünk ahhoz, ami gyógyulást kér.

Jelenleg integratív terapeuta képzésben, valamint család- és párterápiás képzésben veszek részt. Munkámat rendszeres szakmai szupervízió mellett végzem.

A terápiás térben számomra az a legfontosabb, hogy ne kelljen erősnek vagy összeszedettnek mutatkozni. Elég azzal érkezni, ami éppen van — innen indulhat el a megértés, a belső biztonság és a változás.

Tanulmányok

DINAMIKUS SZEMLÉLETŰ
PSZICHODIAGNOSZTIKA KURZUS
2025 | Dr. Kőváry Zoltán

CSALÁD ÉS PÁRTERAPEUTA KÉPZÉS
2024 – képzésben | Magyar Családterápiás Egyesület
Iring Zoltán

INTEGRATÍV TERAPEUTA JELÖLT
2023 – képzésben | Integratív Pszichoterápiás Egyesület
Dr. Daubner Béla
Dr. Fadgyas Ildikó

PSZICHOLÓGUS – MA
2020-2022 | Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Fejlődés Klinikai és Gyermekpszichológia specializáció

VISELKEDÉSELEMZŐ – BA
2013 – 2016 | Pécsi Tudományegyetem

OKLEVELES GRAFOLÓGUS – OKJ
2012 – 2014 | Lukács Oktatási Központ

Az első lépés

Adatvédelem
Scroll to Top