Rólam

Pszichológus diplomámat a Pázmány Péter Katolikus Egyetem mesterképzésén szereztem, Fejlődés Klinikai és Gyermekpszichológia specializáción. Viselkedéselemzői képzettségemre a Pécsi Tudományegyetemen tettem szert.
Jelenleg is tanulok, az örök önképzésben hiszek. Az Integratív Pszichoterápiás Egyesület Integratív Terapeuta képzésében veszek részt, melynek keretein belül elsajátítom Katathym imaginatív pszichoterápia, Hipnoanalízis – ego state terápia, a Neurolingvisztikus pszichoterápia (NLP) módszereit, és egyéb
Hipnobehaviorális technikákat.

Úgy hiszem, hogy a lélek, hasonlóan a testünkhöz, folyamatos gondoskodást és vizsgálatot igényel. A psziché és a fizikai test egybefonódó folyamatokon keresztül ismerhető meg és értelmezhető igazán.

​”Amikor az ember le tud mondani a rettentő élni akarásról, s úgy érzi, mintha feneketlen ködbe hullana, akkor kezdődik az igazi élete mindazzal, amire rendeltetett, és amit soha nem ért el. Ez valami kimondhatatlanul nagy dolog.”

Carl Gustav Jung

Cikkek, interjúk velem


A mérgező működés mögötti végtelen üresség

A nárcizmusról adtam interjút Frank Fruzsinának a Life&Body hasábjaira.

Nárcisztikus.

Rengetegszer dobálózunk ezzel a szóval, anélkül, hogy tisztában lennénk a szó valódi jelentésével. Pont emiatt érdemes rendbetenni magunkban az alapfogalmakat.

Nagyon könnyű másokat megbégelyezni és hibáztatni ahelyett, hogy magunkba tekintenénk. Mi, hogy vagyunk az adott kapcsolatban? Hogy érezzük magunkat azzal az emberrel, és miért hívjuk be újra és újra a hasonló karaktereket az életünkbe?

A teljes cikk IDE kattintva elérhető.

A negatív érzelmeknek funkciója van az életünkben

Interjút adtam a mérgező pozitivitásról a Life&Body hasábjaira.

A szembenézés helyett a problémák elmismásolása, szőnyeg alá söprése, kicsinyítése történik. „Ami nem öl meg, megerősít. Minden okkal történik. Úgyis találsz majd valaki mást. Nyugi, lehetne ennél sokkal rosszabb is!”  Ezáltal a személy gyakorlatilag leválasztja magáról a negatív aspektust, ami ezáltal a tudattalanba kerül és átmenetileg hozzáférhetetlenné válik, tehát a trauma nem feldolgozható ebben az állapotban.    

A teljes cikket ITT olvashatjátok.

Miért fontos a gyászfeldolgozás és hogyan kezdjünk hozzá?

Frank Fruzsinának adtam interjút a gyászfeldolgozás témájában.

A gyász megbéníthat, mélyre taszíthat bennünket. Kicsúszhat alólunk a talaj, és értelmét vesztheti minden egy időre. A veszteség élménye mély és fontos esemény, ilyenkor fontos kinyúlnunk a környezetünk segítőszándéka felé, és érdemes lehet olvasni, tájékozódni a témában, hogy segítsük a saját gyógyulásunkat.

A teljes cikket a Life & Body oldalán IDE kattintva olvashatjátok.

Szépen lassan mindenünk leépül?

Rock ‘n’ roll és a mentális egészség a IX. Music Hungary Konferencián

Az országos zeneipari találkozón vezettem egy kerekasztalbeszélgetést, ahol Tóth Barbarával, Bajzáth Sándorral és Bérczes Ádámmal mélyültünk el abban, hogy mit jelentenek zeneiparban dolgozók számára a hivatásukkal járó végletességek, hogyan vezet mélyrepüléshez a rock ‘n’ roll és a szerek romantikája, mi a szerepe a szenvedélybetegségeknek az egyén életében, mit pótol a mindennapokban a munkamánia, és hogyan orvosolható a szakmájukhoz kapcsolódó extrém szorongás.

Nagyon inspiráló flow-ban zajlott beszélgetőpartnereimmel a munka, a személyes érintettségem miatt (mint ex-zenei szervező) pedig kifejezetten fontos volt számomra a felkérés. 

Legjobb családban is – avagy függni a függőtől

Függő, függőség. Mindennapjainkban gyakran használt kifejezések. Arról kevesebb szó esik, hogy mi a helyzet a függő családjával és milyen lenne a függő gyermekének bőrébe bújni. Nem csak a tudatmódosító szerekre gondolunk itt, hanem minden kényszeres viselkedésre, ami rendellenes működést hoz létre a családon belül.

Mindset Pszichológia oldalára írt cikkemben mélyébben áttekintem ezt a problémát, ami gyakoribb, mint elsőre gondolnánk. Teljes írásomat IDE kattintva olvashatjátok.

Interjúm a Pannon Presszónak: Gyermekek az online térben.

Sóti Julival a gyermekek internethasználatáról, a függőség kialakulásának lehetőségeiről és a korlátlan kütyühasználat káros következményeiről beszélgettünk. Milyen szerepe van mindebben a szülőnek?

Kattints a jobb oldalon található linkre, ahol meghallgathatod a Pannon Presszónak adott interjúmat.