Szépen lassan mindenünk leépül?

Rock ‘n’ roll és a mentális egészség a IX. Music Hungary Konferencián

Az országos zeneipari találkozón vezettem egy kerekasztalbeszélgetést, ahol Tóth Barbarával, Bajzáth Sándorral és Bérczes Ádámmal mélyültünk el abban, hogy mit jelentenek zeneiparban dolgozók számára a hivatásukkal járó végletességek, hogyan vezet mélyrepüléshez a rock ‘n’ roll és a szerek romantikája, mi a szerepe a szenvedélybetegségeknek az egyén életében, mit pótol a mindennapokban a munkamánia, és hogyan orvosolható a szakmájukhoz kapcsolódó extrém szorongás.

Nagyon inspiráló flow-ban zajlott beszélgetőpartnereimmel a munka, a személyes érintettségem miatt (mint ex-zenei szervező) pedig kifejezetten fontos volt számomra a felkérés. 

Szexkérdések – Beszélgettünk Vicával a Baszki én is! podcastban.

Vicával arról beszélgettünk, milyen kérdések merülnek fel saját szexualitásunkkal kapcsolatban. Szó volt a szexről, intimitásról, a magunkkal és a másikkal való őszinteségről, és arról, hogyan függ össze mindez az életünk egyéb területeivel.

A beszélgetést a fenti linkre kattintva éritek el.

Szülőként a gyermek terápiájában – mit tehetek érte?

Eljutni arra a pontra, hogy egy szülő segítséget kérjen gyermeke számára – nem könnyű feladat. Gyakran azzal is nehéz szembesülnünk, ha mi magunk akadtunk el valamiben, az pedig pláne nehéz feladat, ha gyermekünkről van szó. Hogyan járulhatunk hozzá gyermekünk gyógyulásához, hogyan könnyíthetjük meg a terápiás folyamatot? Cikkünkből kiderül.

A teljes cikket a Mindset Pszichológia oldalán IDE kattintva olvashatjátok.

„Kezeim közül kifolyik az Élet” – a kiégés eredete

„Teljesen kiégtem.” Manapság már bevett kifejezés, na de helyesen használjuk? A munkastressz egészségre gyakorolt hatása kétségtelen tény, pszichológiai kutatások népszerű témaköre, mely az egyénnek és környezetének is jelentős szenvedést okoz. Mi a kiégés? Vajon veleszületett meghatározottság, vagy a gyermekkori élmények, a felnőtt élet esetleg a környezet hatása számottevőbb-e a jelenség kialakulásában?

A teljes cikket a Mindset Pszichológia oldalán IDE kattintva olvashatjátok.

Interjúm a Pannon Presszónak: A családon belüli szenvedélybetegségről

Sóti Juli kérdezett a Pannon Presszóban a családon belüli függőségekről. A velem készült interjúban hallhattok arról, hogy hogyan hogyan hat egy személy függősége az egész családra, a hozzátartozókra és milyen családon belüli kapcsolati dinamikák jöhetnek létre a szenvedélybetegség következtében. Vajon mit élnek meg a hozzátartozók? Hogyan hat a függő szülő gyermekére mindez és hogyan nyilvánulhat meg későbbi kapcsolataiban?
A linkre kattintva éritek el a beszélgetést.

Legjobb családban is – avagy függni a függőtől

Függő, függőség. Mindennapjainkban gyakran használt kifejezések. Arról kevesebb szó esik, hogy mi a helyzet a függő családjával és milyen lenne a függő gyermekének bőrébe bújni. Nem csak a tudatmódosító szerekre gondolunk itt, hanem minden kényszeres viselkedésre, ami rendellenes működést hoz létre a családon belül.

A Mindset Pszichológia oldalára írt cikkemben mélyébben áttekintem ezt a problémát, ami gyakoribb, mint elsőre gondolnánk. Teljes írásomat IDE kattintva olvashatjátok.

Interjúm a Pannon Presszónak: Gyermekek az online térben

Sóti Julival a gyermekek internethasználatáról, a függőség kialakulásának lehetőségeiről és a korlátlan kütyühasználat káros következményeiről beszélgettünk. Milyen szerepe van mindebben a szülőnek?

Kattints a jobb oldalon található linkre, ahol meghallgathatod a Pannon Presszónak adott interjúmat.

Kettős kötés rabja – a borderline személyiségzavar eredete

A borderline személyiségzavaros egyének szélsőséges viselkedési jegyeik alapján könnyen felismerhetőek. Lobbanékonyság, gyors hangulati változások, fokozott kockázatkeresés, “veszélyes” életmód…honnan ered és hova vezethető vissza? Van kiút ebből a veremből?

A Mindset Pszichológia oldalára írt cikkemben a borderline személyiségzavar témakörét járom körbe. Írásomat erre a szövegre kattintva olvashatjátok.

Interjúm a Pannon Presszónak: Haraggal szeretni – a dezorganizált kötődés

Életünk első két éve befolyásolja a későbbi kapcsolatainkat? Az édesanya reakciói és régi traumái negatív irányba terelhetik a gyermek életét?

Ilyen és hasonló kérdéseket tett fel nekem Sóti Juli a Pannon Presszó műsorában, amit a linkre kattintva hallgathattok meg.

Haraggal szeretni – mindent a dezorganizált kötődésről

Sokan fedezhetünk fel kapcsolatainkban időről időre bökkenőket, nehezen átugorható akadályokat vagy visszatérő mintázatokat. Jelenlegi cikkünkben a csecsemőkorba nyúlunk vissza, ahol az első számú legfontosabb személlyel való kapcsolódáson keresztül érthetjük meg jelenlegi elakadásainkat. Az igen népszerű kötődési elméleten belül a szélsőséges és ambivalens viselkedéssel járó rendszertelen kötődés témakörét vizsgáljuk ezúttal. Hogyan jelenik meg a korai években és hogyan hatja át jelenlegi viszonyainkat?

A Mindset Pszichológia oldalára írt cikkemben az ambivalens viselkedéssel járó dezorganizált kötődés témáját járom körül. A teljes írásomat erre a szövegre kattintva olvashatjátok.

Burokba zárt szeretet – a túlvédő szülő és gyermeke

Napjainkban sűrűn előfordul, hogy a szülők a lehető legjobban szeretnének teljesíteni, és igyekeznek mindenből a legjobbat megadni csemetéik számára. A legkiválóbb iskolába járatnák, a leghasznosabb játékokat és könyveket adnák a kezükbe, illetve a lehető legegészségesebben táplálnák őket. Ez a maximalista, perfekcionista attitűd azonban könnyen átfordulhat egy túlkontrolláló, túlvédő magatartásba, mely nagyobb károkat okozhat a gyermek fejlődésében, mint azt elsőre hinnénk. Hiszen „én csak jót akarok neki” hangzik el ilyenkor. De hol a határ?

Hogyan árthat a gyermeknek a szeretet, illetve mi bújik meg a túlvédő magatartás hátterében? A Mindset Pszichológia oldalára írt cikkembenün ezekre a kérdésekre keresem a választ. Teljes írásomat IDE kattintva olvashatjátok.

Párhuzamos valóságok – gyermekünk az online térben

Életünk elképzelhetetlen okostelefonunk és közösségi oldalak nélkül. Felkelünk, megnyitunk egy alkalmazást, olvasunk, chatelünk, megosztunk. A vírus okozta izoláció egy nagy lapáttal rátett minderre és ebben a különösen stresszes időszakban, fokozottabban rászorulunk az online jelenlétre. Könnyen előfordulhat az is, hogy szülőként kevesebb figyelmet szentelünk az internetezési szokásaink példamutató értékének. Hogyan tartsuk meg az arany középutat, és mi az, amire figyelnünk kell, hogy az „okos” eszközök és online felületek hasznos oldalát kiaknázva fejlesszük gyermekünk készségeit?

A Mindset Pszichológia oldalára írt teljes írásomat IDE kattintva olvashatjátok.

Csodálatos alapok – a gyermekjóga ezer arca

A növekvő népszerűségnek örvendő alternatív gyógymódok, a szelíd orvoslás, és az egészséget, boldogságot középpontba helyező terápiák között megjelent a jóga is, a maga többezer éves történetével. Sokaknak újdonság lehet, hogy ezt a különlegesen jótékony hatásokkal bíró aktivitást gyermekeink is végezhetik. A gyermekjóga összetettsége, és a fizikai, pszichés jóllétre tett csodás hatásai mellett rengeteg készségfejlesztő lehetőséget rejt magában.

A Mindset Pszichológia oldalára írt cikkemben a tévhitek eloszlatására törekszem, és a módszer pozitív aspektusainak bemutatására helyezem a hangsúlyt. Teljes írásomat erre a szövegre kattintva olvashatjátok.